Hogyan szakíthatjuk meg a negatív helyi spirált – Pár gondolat az aktuális helyzet helyi és makroszintű összefüggésiről

Nyilván sokaknak jár a feje azon, hogy mi történik, mi fog történni szűkebb környezetében a következő időszakban, sőt, sokan már ezeknek az eseményeknek az első jeleit is érzik. Az alábbiakban néhány olyan gondolatot fogalmazok meg, ami a várható gazdasági sokkhatások forrásaival és ebből következő kezelési lehetőségeivel kapcsolatosan lényegesnek látok.

Úgy érzékelem, hogy a jelenlegi helyzetre alapvetően likviditási problémaként tekintünk, legalábbis a különböző helyekről érkező megoldási javaslatok, valamint a frissen bejelentett kormányzati és jegybanki akciók is ekörül mozognak. Segély, támogatás a munkavállalóknak, vagy a munkáltatónak a bérek fedezetére, likviditási hitel, moratórium, kedvező finanszírozású hitel, stb. Természetesen ez lényegesen több, mintha semmi nem történne, sőt, a friss fiskális és monetáris csomag mérete igen tekintélyes, ezzel nehéz is lenne vitába szállni. Érdemes lehet ugyanakkor belegondolni abba is, hogy mennyiben működhetnek ezek a likviditás-kezelő intézkedések a jelenlegi helyzetben, ami biztosan nem nevezhető „normál időszaknak”. Az ilyen „normál időszakokban” egy nagy, sokféle sokaság (gazdasági szereplők tömege) egy-egy tagjánál, vagy csoportjánál kell valamilyen átmeneti zavart orvosolni. És bár a zavarra tekinthetünk most is úgy, hogy átmeneti – sőt,  én magam is azt gondolom, hogy mivel a probléma gyökere alapvetően nem gazdasági, így a gazdasági hatások lehetnek átmenetiek (okos válságkezeléssel) és van esélye a V-alakú pályának –, a „business as usual” állapothoz képest most az történik, hogy ezek a likviditási nehézségek egyszerre jelentkeznek a sokaság nagyon nagy részénél, ráadásul a munkavállalói és munkaadói oldalon is. A likviditási nehézségekben nincsen átlapolódás, overlap. Amíg a normál időkben a „hibásan működő” és ezért likviditási segítségre szoruló szereplők mellett ott vannak a többiek, akik működtetik a rendszert, tehát a pótlólagos likviditással tényleg vissza lehet csatlakozni a körforgásba, addig most egyre kevésbé működik a háttérben maga a körforgás. Így hiába nyújtunk addicionális likviditást az egyik szereplőnek, annak kevéssé lesz foganatja, hiszen nagy eséllyel nem fog tudni igazán mit kezdeni ezzel. Kicsit másként: most jó, hogy kapok valami áthidaló segélyt ha elveszítem a munkámat, de mire tudom ezt elkölteni, ha nincsen termelés? Jó hogy kapok könnyítést a járulékok/bármi alól mint vállalkozás, de mit kezdek vele, ha nincsen megrendelés, beteg (karanténban van) a munkavállaló, nincsen alapanyag?

Mindezzel arra akarok utalni, hogy amíg a likviditáskezelő intézkedések nagyon is indokoltak, érdemes alaposan átgondolni ezt a hátteret is hozzá, vagyis, hogy most az egyedi, szereplő-szintű kockázatok élesedésével szemben egy szisztematikus, rendszerszintű kockázat manifesztálódott.  Persze nem fagyott le minden és éppen ezért is gondolom, hogy a helyi gazdasági kapcsolatok felértékelődnek (lásd mindjárt).

Az is teljesen világos, hogy az állam lehet az, aki meg tudja fogni a helyzetet: most ismét „mindannyian Keynesiánusok vagyunk”. Ezt viszont kiegészíteném azzal, hogy egyszerre van jelen egy keresleti és egy kínálati sokk a gazdaságban, egymással kölcsönhatásban, egymást erősítve. Utolsó mentsvárként az állam marad, egyrészt a likviditás forrásaként, másrészt a létfontosságú szolgáltatások/termelés fenntartójaként. Árnyalja persze ezt a viszonylag egyszerű képletet, hogy az állam lehetőségei Magyarországon korlátozottabbak, mint máshol. Az utóbbi évek minden bizonnyal a potenciálisnál erősebb növekedése, ezzel összefüggésben prociklikus gazdaságpolitikája túlfűtötte a gazdaságot: nagyon örültünk a dinamikus növekedésnek, az emelkedő béreknek, de ezzel szemben a költségvetés korlátozott tartalékai, az emelkedő az infláció, a romló külső egyensúly áll a költségoldalon. Tulajdonképpen ez bukkan most felszínre a gyengülő forintban és találjuk magunkat hirtelen hasonló helyzetben, mint 2008-2009-ben: a válság kezeléseképpen lazítani kéne a monetáris és fiskális politikának is (makroszinten likviditást bővíteni), de ezt már csak óvatosan és korlátok között lehet megtenni, mert vagy elszáll az árfolyam vagy a deficit vagy mindkettő.

A fentiek alapján tehát két főbb konklúzió vonható meg. Egyrészt a likviditási nehézségen túlmutató rendszerszintű problémával állunk szemben: a keresletet ösztönző szokásos gazdaságpolitikai eszközök a kínálati oldal sokkjára csak erős áttételekkel és bizonytalanul adhatnak választ. Másrészt pedig az állam lehetőségei korlátozottak a problémák kezelésében, még ha nem is eszköztelen.

És akkor itt jön be a lokalitás kérdése: tegyük fel, hogy a munkavállaló kap valamilyen áthidaló likviditást. Ha elmegy valamelyik nagy kereskedelemi lánchoz és bevásárol, az valamennyire fenntartja a körforgást (van miből munkabért fizetni, legalább), de érezhető, hogy a pótlólagos vásárlóerőt részben elcsatornázza a helyi gazdaságból. Kérdés persze, hogy létezik-e olyan helyi kínálat, ami ezt ki tudja váltani? Ha van, képes-e a jelenlegi körülmények között érdemben termelni: van-e likviditása (ezen lehet segíteni, lásd fentebb), de a likviditáson túl: van-e ember, akivel dolgozzon (nem beteg-e mind, egyáltalán kimehet-e a munkaerő a lakásából, hogy dolgozzon)? Megvan-e az eszköze, szaktudása ahhoz, hogy remote üzemmódba kapcsoljon? 

Tehát a keresleti sokkot a likviditás-bővítéssel lehet kezelni, de a kínálati oldalt nem igazán, az egy transzformációs kihívás: hogyan tudunk az új helyzetre átállni gyorsan, minél gyorsabban. Azt gondolom, hogy a motiváció (a megszokott helyzetbe való belekényelmesedés elkerülése) most megoldott, de ez nyilván csak egy kicsi elem. Vannak jó példák, pl. a zöldséget-gyümölcsöt a pécsi vásárcsarnokból kizárt és az online értékesítést/házhoz szállítást pillanatok alatt megoldó termelőtől vesszük és keressük a hasonló lehetőségeket a családban mi is. Nyilván eltérő a reakcióidő az ilyen átállásban, de ha ebben tudnának a cégek/vállalkozók segítséget kapni, az előremutató lenne. Hasonlót látok ott is, ahol a termelés eddig nagyobb multik beszállítójaként működött. Az itt álló kapacitásokat, sokszor akár erősebb profilváltással, lehet ebbe a transzformációs folyamatba forgatni – a jobb egy biztos kis megrendelés mintegy bizonytalan nagy elvén.

És ott van a dolognak az az oldala is, hogy ha az állami segítség a keresletoldali sokk fékezésében korlátozott, úgy különösen nagy hangsúly helyeződik a kínálatoldali sokk kezelésére, ami másfajta eszközöket kíván és sokkal jobban lehet önszerveződő helyi tevékenységekre építve kezelni. Ha ugyanis a kínálati oldal rendben lenne, akkor a kicsi keresletoldali segítség is jobban tud pörögni helyben, nem „folyik el” a nagy láncokon/multikon keresztül és végső soron helyben maradó keresletet is jobban generál, tehát némi időbeli késleltetéssel a keresletoldali sokkot is tudja orvosolni. Hogy hozzak egy másik klasszikust is a sztoriba, a Say-törvény éppen azt mondja, hogy minden kínálat megteremti a maga keresletét. Ez azonban nyilván nem azonnali és feltételmentes, és annál jobban működik, minél rugalmasabbak a gazdasági mechanizmusok. Alapvetően itt a piacokra szoktunk gondolni, mivel azonban ezek most azért erősen lefagytak-lefagynak, így a koordináció más módjai (reciprocitás, redisztribúció - de reméljük nem az agresszív) fontos eszközei annak, hogy a Say-törvény minél rugalmasabban tudjon működni.

Tehát amíg a keresleti sokkot enyhíthetik a likviditás-bővítő intézkedések, addig a kínálati oldalt ért sokkhatás kezeléséhez a helyi önszerveződés, a lokális piacok és lehetőségek felfedezése és kihasználása, és végső soron az aktivitás fenntartása vezethet el. Ha az aktivitás bejáratott módjai/csatornái beszűkülnek, az új módok keresésében hasznos partnerei lehetünk egymásnak akkor is, ha korábban ezt nem is gondoltuk. Ha ez a transzformáció sikeres, akkor annak nyilván hosszabb távú hozadékai is vannak, segíthet a térség gazdasági újragondolásában és abban, hogy a válság után egy másfajta, a korábbiaknál talán dinamikusabb növekedési pályára álljunk. 

Sebestyén Tamás

egyetemi docens

Pécsi Tudományegyetem

Közgazdaságtudományi Kar